Fehértájy Tibor: A rejtelmes Anatóliában (Stádium Kiadás), illusztrált - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Fehértájy Tibor: A rejtelmes Anatóliában (Stádium Kiadás), illusztrált
Kiadó: Stádium Sajtóvállalat R. -T.
Kötés: kemény
207 oldal
20 x 13 cm/ 700 g
"Egy antik útleírás is lehet egészen lebilincselő és különleges könyv. Fehértájy Tibor „ A rejtelmes Anatóliában” című kötet ideális példája lesz mindennek. A szerző magyar mérnökként az 1930-as években a török kormány megbízásából vett részt a Kayseri és Maras között építendő autóút nyomvonalának kijelölésében. A könyv lényegében egy olvasmányos élménybeszámoló Közép-Anatóliáról, pontosabban Kappadókiáról, a Taurusz-hegységről és Észak-Kilikia akkori viszonyairól. Az útleírás mellett azonban egy igazi kordokumentum is a mű, hiszen Fehértájy olyan vidéken járt ahol akkoriban csak kormányengedély birtokába lehetett utazni. Igazi objektív szemtanúként számol be az örmény népirtás eredményéről anélkül, hogy bármely irányban is pártos volna. A könyv vélelmezhetően 1940-ben jelent meg Budapesten a Stádium Sajtóvállalat R. T. kiadásában. Az összesen 208 oldalas műben, 62 izgalmas fotó található.
Fehértájy Tibor az a szerző, akinek nem volt egyszerű információt szerezni az életéről, mert mint kiderült a „ Fehértájy Tibor” csak szerzői álnév. A szerző eredeti neve Fehrentheil-Gruppenberg Tibor volt, aki 1898. március 25-én született Brassóban. A régi porosz katonacsaládból származó Tibor édesapja Fehrentheil-Gruppenberg Zsigmond József Henrik gimnázium igazgató, míg édesanyja Ötves Aranka örmény származású erdélyi nő volt. Tibor egészen fiatalon vett rész az I. világháborúban, s mint tartalékos hadnagy szerelt le. Ezt követően kezdte meg mérnöki tanulmányait, azonban iskolái elvégzése után nem tudott elhelyezkedni, így utazni kezdett. Utazásai során Törökországba is eljutott, ahol letelepedett és mint mérnök hét esztendőt élt és dolgozott. Törökországból visszatért Magyarországra ahol hírlapíró lett. Újságírói pályáját a „ Magyarság” című szélsőjobb lapnál kezdte, majd az „ Új Nemzedék” szerkesztőségébe került. A II. világháború kitörését követően 1941-ben kinevezték a haditudósító század tagjává és a „ Tábori Újság” felelős szerkesztője lett. 1942 júliusában az orosz harctéren futárszolgálat teljesítése közben autóbalesetet szenved, melyben a helyszínen életét veszti. A mindössze 44 éves Fehrentheil-Gruppenberg Tibort 1942. augusztus 6. -án Budapesten temették el. "
Részlet a könyvből:
„ Ott, a Tekir folyó vidékén csodálatos világ van eltemetve. Rejtelmes világ szendereg, amely soha többé fel nem támad.
A völgyekben, a vizek partjain, a hágókon lépten nyomon ösvényeknek kusza, szertefoszlott nyomai tűnnek fel. Helyenként a sziklaoldalakba utak vannak vágva és pataknak, folyónak partján, ahol a part megszűkül, egykoron nagy gonddal támfalak épültek fel, hogy a víz árja az utat el ne mossa. Ott pedig, ahol a folyó szélesen kanyarog, néhol cölöpök közé készült vesszőfonás maradványait fedezheti fel a vándor, aki erre kóborol.
Ha felmásznál a Göztepeszi negyedfélezer méter magas csúcsára és letekintenél, közel s távolban nem látnál élőlényt, emberi településnek nyomait. Hogyne lepne meg tehát, ha idelenn a völgyben, ezek között a magányos, lakatlan, vad hegyek között emberi kéz munkájának nyomaira bukkansz. Hogyne lepne meg, ha az Alikajaszi mögött a Tekir vize fölött egy hidat találsz. Egy primitív kőhidat, amely inog lépteid alatt, de amelyet évtizedekkel ezelőtt – van annak talán száz esztendeje is – emberkezek építettek a folyó közepébe zuhant hatalmas szikladarab fölött a két part közé. Hogyne csodálkoznál, ha Tekir alsó folyásánál, ahol a partokon elterebélyesedett fák és bokrok dzsungellé nőttek, a sűrű bokrokon átvergődve, egyszerre csak egy függőhidat látsz magad előtt, fából, ősrégi gerendákból, korhadozó deszkákból megépítve. Minek ez a híd? Ki járna rajta keresztül? Hiszen a csaknem áthatolhatatlan dzsungelen át út vagy ösvény sem vezet hozzá.
A hegyoldalak alsó szegélyén, a völgyek peremén beomlott, szétmállott árkok vonala húzódik végig. Alattuk a földek a partokig mindenütt szúrós bogánccsal, haszontalan gazzal vannak ellepve, ahol pedig tavasszal zöld pázsit terjeng, az első nyári forró napok után szalmasárgára aszik minden fűszál.
Valamikor öntözőcsatornák lehettek ezek az árkok. Az anatóliai forró nyári napokon vizet: életet vittek a földekre és életet teremtettek a völgyek alján. Valamikor emberek éltek itt ezekben a völgyekben. Ők építették szorgos kezekkel az ösvényeket, utakat, hidakat, öntözőcsatornákat, ők művelték meg a parlagon heverő földeket. Valamikor… Ma itt fenn, a Taurusznak e vadregényes, festői völgyében kihalt minden, elköltözött innen az élet… Egy néma, kihalt birodalom ez az egész terület…
A térkép tele van itt különös nevekkel: Gyaurpunár (Hitetlenforrás), Gyaurtepeszi (Hitetlenhegy), Ermenidere (Örménypatak)… Már csak ezek a nevek emlékeztetnek arra, hogy e magas hegyek közé meghú- zódva valamikor, nem is olyan régen kik éltek. Kerestem a falvakat. Mert egész sereg faluról fecseg a térkép. Árhidzsa, Karapunár , Szoszu, Csájilán, Firniz, Karadut, Düün, Taslár, Sádálák, Göredin, Karakütük és így tovább. Na és egy kisebb város: Zejtin. A híres Zejtin, amely odafenn a hegyoldalban ennek az egész kis világnak központja volt. Messze földön híres szellemi centruma a déli örmény településeknek.
A városka az örmény mészárlások óta a föld színével egyenlő. A legtöbb falunak pedig ma már nyoma sincs. A házak eltűntek, mintha csak egy óriásseprű takarította volna le a föld színéről. Eltűntek a kertek . . . azaz, hogy még ezeknek nyoma maradt meg egyedül. Egy-egy öreg gyümölcsfa, mit a rombolás hevében a balták elkerültek, elvadulva, bemohosodva, folyondárral benőve, tovább is híven hozza a termést. Már nincs kinek, de talán csupán azért teszi, hogy az elpusztított falvak helyét valamikor még meg lehessen állapítani.
A Karagözdere völgyében nyugatnak haladtunk. Széles patak a Karagöz. Szucsatinál, ahol a Tekirbe beleszakad, csaknem akkora, mint az. Különös két patak ez. Vízüknek színe sohasem egyforma. Amikor az egyik kristálytiszta, hogy az ember lelát a meder fenekére, akkor a másik szürkés, tejszínű, mint a mészlé. Kara Hasszán, a karavánvezetőm figyelmeztette erre először. Később számtalanszor ütöttem sátrat Szucsatinál, a két patak egyesülésénél. De sose láttam a két patak vizét egyformának. Két ízben meg különös csodát figyelhettem meg: a patakok félórán belül megváltoztatták színüket. Egyik, amelyik eddig szürkén hömpölygött, hirtelen megtisztult. A tejszínű, fehér víztömegek mindinkább felhígultak, míg aztán kristálytisztává vált az egész patak. Erre, mintha csak jelre várt volna, a másik pataknak vize hirtelen homályosulni kezdett, megtört, zavarossá vált s végül is fehér mészlé hömpölygött a mederben.
Kara Hasszán szerint egyszer régen egy jámbor remete élt Szucsatinál és annak Álláh megígérte, hogy mindig lesz ivóvize. Megparancsolta a két pataknak, hogy egyikük mindig legyen kristálytiszta, hogy a remete ihassék belőle.
Persze, ezt Kara Hasszán mondja. Az ő szavának meg nem lehet hinni. Egy természettudós bizonyára hamar rájönne a dolog nyitjára. Én, bevallom, mikor csak arra jártam, eleget kutattam, eleget töprengtem, de nem találtam semmi elfogadható magyarázatot. Végül is el kellett hinnem a Kara Hasszánét. Hja, a Taurusz völgyeiben még vannak csodák.
Vékony ösvény vezetett a Karagöz balpartján. A patak az egyre szűkülő völgyben nagyokat kanyarodott, a völgynek hol egyik, hol másik oldalára szökellt át. Ilyenkor a keskeny ösvényszalagot jól nekiszorította a hegyoldalnak, hogy az omlófélben levő támfalak fölött lovaink apró patái részére alig maradt hely.
Egy mellékvölgy torkolatánál kissé kiszélesült a völgy. A hegyoldalban fekete üreg tátongott, előtte nagy halomban fekete kődarabok hevertek. Egy beomlott tárna nyílása ásított rám. Felemeltem egy követ: acélosan csillogó széndarab volt, a legjobb fajta feketeszén.
Röviddel ezután, a következő mellékvölgy torkolatánál már messziről szemembe ötlött egy különös romhalmaz. A földet mindenütt szénsalak borította, a hegyoldalban pedig garmadával állott a salakgúla. Alattuk fantasztikus kőfalak rogyadoztak a földre. Amott meg a mellékvölgy oldalában kivájt sziklaoldalak szikráztak a napon. Alig akartam hinni szememnek: egy vasbányát találtam ott elárvultan, összeomolva, gazzal benőve.
A Karagöz partján valamikor egy kis vashámor állott ott. A szomszédos szénbányának termékét a leleményes örmények felhasználták a vasérc kiolvasztásához.
Egy negyedóra múlva a völgy hirtelen kiöblösödött, majd merészet gondolva, élesen balra kanyarodott. Megállottunk. Szemközt velünk, erdőborította, meredek hegyoldalak – mint egy óriási épületnek két sarokfala – meredtek az égnek. Lábuknál, fejünk felett 50-60 méternyire, széles karéjban jókora terasz húzódott el. Valami feketés épületmaradvány, mint egy óriási mutatóujj, bámult ránk a terasz széléről. Keskeny ösvény vezetett oda fel. Egy falu romjaira bukkantunk ott. Firniz állott itt valamikor.
Csodálatos, festői helyet kerestek ki maguknak a falu lakói. Hátuk mögött a magas, meredek, zöld hegyoldalak, alattuk egy szűk, kiöblösödő völgykanyarulat, szemközt pedig sötét lomberdőkkel fedett hegyhátak, melyeknek lankás oldalain nagy tisztásokat fürdetett meg aranysugaraival a nap. Festői hely, idillikus fekvés. (Forrás: elbidaprojekt. hu)


Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2021-06-20 12:08 .